Keresés a cikkek között

Hírlevél feliratkozás

Közlemény

Amint látjátok, honlapunk radikális átalakításon megy keresztül, reményeink szerint 1-2 héten belül teljesen elkészülünk vele. Addig is nézegessétek, próbálgassátok!

Bővebben...
 
Wass Albert-színdarab turné - sajtóvisszhang

Nézd meg, mit írnak a frissen lezárult Wass-színdarab turnéról a sajtóban!

bővebben...
 
Húsvét után Partiumban a Wass Albert-színdarab - EMI-közvetítéssel

Az erdélyi közönség 2007. januárjában találkozhatott először a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínházzal, s az általuk játszott „A világ és a vége" című színdarabbal. A dráma a száz éve született Wass Albert Jönnek és Adjátok vissza a hegyeimet című kisregényeiből készült. A tavalyi turnén Erdély hat városában fogadta telt ház és többezer néző vastapsa a délvidéki társulatot, így a sikeren felbuzdulva március 27. és 31. között a Partium öt városába látogatnak, hogy az ottani magyarokhoz is eljussanak Wass Albert gondolatai – ezúttal a színpadról.

bővebben...
 
Az EMI a Kárpátfeszten - Dabas, augusztus 31-szeptember 2.

Az Egyesült Magyar Ifjúság mint társszervező önálló programokkal is jelentkezik a 0. Kárpát-medencei Magyar Könnyűzenei Fesztiválon.

Bővebben...
 
Rövidesen kezdődik az erdélyi EMI-tábor

Már csak pár nap van hátra a nemzeti értékrendet valló ifjak, fiatal családok és magukat ifjúnak érzők kárpát-medencei találkozóhelyéig, az EMI-táborig.

Bővebben...
 
ERDÉLYI MAGYAR IFJAK - Háromszéki területi szervezet

Az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete köszönetét fejezi ki az Egyesült Magyar Ifjúságnak a 2007 áprilisában hozzánk eljuttatott tankönyvcsomagért.

Bővebben...
 
Nemzetépí­tő munka az Egyesült Magyar Ifjúság keretén belül

Az Egyesült Magyar Ifjúság (EM) kárpát-medencei, egységes hazában gondolkodó fiatalokból álló szervezet, melynek fő célja a nemzet határokon átívelő egyesítése, magyarságtudatunk erősítése, s egy szebb magyar jövő elérése. Testvérszervezetünk az Erdélyi Magyar Ifjak. Jelen vagyunk Délvidéken, kulturális programjainkkal Felvidéken, s Kárpátalján egyaránt.

Bővebben...
 
Eldördült a fegyver
Legalábbis a startpisztoly, jelezve, hogy teljes gőzzel beindul az augusztus 7. és 12. között megrendezendő III. EMI-tábor szervezése.
Bővebben...
 
Ismét útra kelt az EMI különítménye

Február első hétvégéjén ismét útra kelt az EMI különítménye, hogy ezúttal délen lépjük át a Csonka-Magyarországot a megszállt országrészektől elválasztó demarkációs vonalat.

Bővebben...
 
Délvidéki sereglés

Több mint kétezer látogatója volt a harmadik délvidéki EMI-tábornak, mely így a legjelentősebb nemzeti rendezvénnyé nőtte ki magát a ma szerb uralom alatt sínylődő országrészben. A szervezők idén a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektettek a gyermekeknek szóló programokra, de a felnőttek is bőségesen találtak kedvükre való előadást, koncertet.

 

Bővebben...
 
Teltházas Wass Albert-színdarabturné a Partiumban is

A tavalyi nagysikerű erdélyi előadássorozat után március végén a Partiumban folytatódott a délvidéki Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház diadalútja. A társulat ezúttal is A világ és a vége című drámát vitte színre, mely Wass Albert Jönnek! és Adjátok vissza a hegyeimet! című regényeinek feldolgozása. A szervezést ismét az Egyesült Magyar Ifjúság és az Erdélyi Magyar Ifjak vette magára – kiegészülve a szatmári Híd Egyesülettel – s a közönség vastapsa igazolta, érdemes volt.

bővebben...
 
Nagyváradi EMI: "Szili ellen nem tüntettünk"

A politikus hölgyekről szólva. Szili Katalin MSZP-s él-párttag Nagyváradra látogatott a magyar kultúra napján. Egy Bihar megyei napilapban megjelent egy tollforgatótól – nem a lap véleményeként! –, hogy „lássuk szívesen Magyarország harmadik legnagyobb közméltóságát Nagyváradon, mert ő más, több, mint pártfelei. Igazi ember.” Mi ezt teljesen másképp látjuk.

Bővebben...
 
Ifjak áradata a gyergyói EMI-táborban

Minden várakozást felülmúlt a táborozók létszáma: mintegy 5000 résztvevőt számlált az Egyesült Magyar Ifjúság és az Erdélyi Magyar Ifjak közös rendezvénye az öt nap alatt a gyergyószentmiklósi Négyes Kempingben.

Bővebben...
 
Együtt Délvidéken - közel ezer magyar fiatal az EMI-táborban
A Kárpát-medencei civil szervezet második alkalommal szervezte meg három napos rendezvényét Délvidéken, abban a trianoni békediktátummal elcsatolt és szerb uralom alatt álló országrészben, amelyben a magyarság rendszeresen durva fizikai támadásoknak van kitéve. Az Egyesült Magyar Ifjúság éppen ezért érezte szükségesnek, hogy olyan tábort szervezzen Adán, amely erősíti a leginkább sanyargatott magyar nemzetrészt abban, hogy felemelje szavát a magyargyűlölet ellen, s kiálljon jogaiért.
Bővebben...
 
Felvidéken az Egyesült Magyar Ifjúság

„Ködbe burkolózott a felvidéki táj..." énekli a Kárpátia, s való igaz, ha nem is köd-, de vízfüggöny borította a Kárpát-medence nagyobb részét, mikor a győri, budapesti és zalaegerszegi csapatok indulás előtti seregszemlét tartottak immár sokszorosan tetemre hívott fővárosunkban.

Bővebben...
 
Helyreigazítás - Magyar városoknak magyar nevet adjatok!
A Nemzeti Sport 2007. március 5-i számának Szerbia: újabb szurkolói zavargások című írásában a bánáti Nagybecskerek városa, ideiglenes, szerb nevén, Zsrenjanin-ként szerepelt. (Helyesen szerbül Zrenjanin.)
Az EMI elnökségi tagja, Teleki Csaba helyreigazítást kért, a lap felelős szerkesztője pedig néhány óra elteltével javította is az internetes változatban esett hibát. A Nemzeti Sportnak írt levél itt olvasható:
Bővebben...
 
Nemzeti ifjúsági szervezetek találkozója Győrött

007. 02. 17-18-án Pápai Szabolcsék (Hagyaték Őrzői Egyesület, EMI győri elnök) szervezésében került sor a Győrött megtartott, nemzeti ifjúsági szervezetek első dunántúli találkozójára.

Bővebben...
 
EMI találkozó Nagybányán
Portyázó EMI-s könnyűlovasságunk szombaton (2007. 01. 27.) a Máramarosi-havasok tövében fekvő Nagybányát vette célba.
Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Következő > Utolsó >>

Oldal 3 / 9

Eseménynaptár

« < Szeptember 2010 > »
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

EMI-klub

Egyesült Magyar Ifjúság 2004 - 2010