| Hazánk felszabadításáért - most könyvvel |
|
Az Egyesült Magyar Ifjúság délvidéki könyvakciója végre legfontosabb részéhez ért: négy autó indult el december első szombatján Újvidékről, hogy a rászoruló iskolákba, könyvtárakba, egyéb magyar közművelődési intézményekbe eljuttassuk az önzetlen hazafiak által adományozott magyar nyelvű könyveket, valamint az EMI Wass Albert-könyvcsomagjait. Úgy alakult, hogy nekünk jutott a bánáti szórványvidék és az al-dunai székely falvak fölkeresése. Több órás autóút után Torontálvásárhely általános iskolájánál álltunk meg először, hogy kirakodjuk a könyvek ide szánt részét. Meglepetésünkre egy bukaresti rendszámú terepjáró parkolt az épület előtt, de hogy mit keresett ott, az nem derült ki. Torontálvásárhely Újvidéktől jócskán délkeletre fekszik. Bár szombat volt, mégis összesereglett fogadásunkra az iskola vezetése, és harapnivalóval, gyomorkeserűvel, üdítővel kínáltak minket. A felénk áradó szeretetből kitűnt, szavaik által később bebizonyosodott, hogy ez a néhány magyar nyelvű könyv is komoly segítség a magyar gyerekek tanításában, a jövőépítésben. Bár Torontálvásárhely többsége magyar, a falu szigetként árválkodik a szerbség tengerében. Minden apró segítség számít, hiszen kapaszkodó lehet a megmaradáshoz. Pancsova volt a következő állomás. Itt a helyi rövidke magyar televízióadás szerkesztő hölgye fogadott minket áradó szeretettel. A könyvek egy részét az ő lakásában, többségét pedig a helyi magyar művelődési házban helyeztük el. Beszélgetésünkből kiderült, hogy figyelemmel kísérik a mostanában Csonka-Magyarországon zajló eseményeket. Föltettek egy banálisnak tűnő, de a kis magyar abszurd okán mégis komolyan veendő kérdést is, nevezetesen, hogy tulajdonképpen mi baja van egyeseknek az Árpád-sávos zászlóval, amit a délvidéki magyarok is természetesen szent nemzeti jelképnek tekintenek. Röviden elmagyaráztuk, kik és miért acsarognak ősi lobogónkra. Most már ott is tudják. Nem mintha nagyon meglepődtek volna… Pancsovától csak egy ugrás dél felé Hertelendyfalva, az al-dunai székelyek egyik települése. Õk azoknak a székelyeknek az utódai, akik a madéfalvi veszedelemkor Bukovinába, majd 1883-ban ide, a Duna déli folyásához költöztek. A plébánián tettük le rakományunkat, ahol a fiatal, meglehetősen életvidám pap mutatta be néhány mondatban a falut. Sajnos az itteni magyarok jövője sem tűnik fényesnek, hiszen az idei évben még egyetlen párt sem adhatott össze a plébános, ellenben temetnie vagy tíz embert kellett. Két gyermek (testvérek) verssel kedveskedtek nekünk. Egyikük Máté Péter Ez itt az én hazám című dalának szövegét mondta el. Nekem pedig az jutott eszembe, hogy a víz szalad, de a kő marad. Megható pillanatok voltak. Székelykevére este hét óra körül értünk, de még így is várt ránk a tanári kar egy része és vagy féltucat gyerek is. Aki netán túlbonyolítaná az életét, és világfájdalommá nagyítaná önnön problémáit, menjen el ilyen vidékekre, és figyelje meg, milyen apró dolgoknak tudnak örülni tiszta szívvel a gyerekek. Az ajándék könyvekre szinte rávetették magukat, és boldogan kezdték olvasni. Ilyen alkalmakkor sok minden átértékelődik és leegyszerűsödik. Nem tudnám megmondani, mi nyújtottunk nekik nagy segítséget a könyvekkel, vagy inkább ők erősítettek meg minket abban a hitünkben, hogy fontos és jó, amit teszünk. Megint bebizonyosodott, hogy minden magyar felelős minden magyarért.Másnap Észak-Bácska felé vettük az irányt. Topolyán adtuk át az aznapi első rakományt. A városka amolyan frontváros, enyhe magyar többséggel. Itt található Délvidék legnagyobb római katolikus temploma, a Sarlós Boldogasszony templom, amely idén ünnepelte centenáriumát. Portyánk következő és a mi csapatunk számára egyben utolsó állomása Tornyos volt. Ez a falucska Zentától körülbelül húsz kilométerre nyugatra fekszik. Általános iskolájában raktuk le a könyveket, és néhány fotót is az egységes Magyarországot idéző zománcozott koronás címer előtt, amelyen ez a felirat állt: „Magyar Királyi Állami Népiskola.” Ez minden szónál, minden politikai célnál tömörebben és egyértelműbben bizonyította, hogy vannak dolgok, amikről tulajdonképpen beszélni sem kell, mert annyira egyértelműek. És mert ilyenek, kötelességünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk hazánk minden egyes földdarabjának felszabadításáért.
|
